Rángatás és egyenetlen alapjárat
szerző Csotany888 | 2010, augusztus 4 - 17:56

A múlt tél óta az Sx mellé elhoztunk egy 96' os zöld elx cabriót. Nem egész féléven át az égvilágon semmi problémája nem volt. Öcsém gondolta lecseréli a vezérműszíjat, mivel km óra állás szerint esedékes volt, bár várhatott volna az amugy is esedékes vizsgáig mégis elvitte egy helyi szerelőhöz aki annak rendje és módja szerint kicserélte a szíjakat, szám szerint négyet, ugyebár szervó és klímaszíjat is, hozzátette semmi problémája a gépnek, így mehet vizsgázni ahogy van. Nemsokkal ezután egy hétvégén éppen a manapság egyre gyakoribb nagy monszun áztatta a környéket és épp hazafelé jövet egy letérőnél az addig problémamentesen haladó autó ékszijcsikorgás kiséretében elkezdett egyenetlenül össze vissza járni. Persze rögtön a vezérműszíjra gondoltunk és sajna (köszönet a szerelőnek) azóta sem derült ki hogy akkor mi is volt a baj , mert volt szives, mikor visszavittük, eltünni és majd órák mulva felhívott, hogy menjünk és nézzük meg. Mivel semmi konkrétat nem mondott még akkor sem mikor a műhelyében néztük az akkor már egyenletesen járó motort, ugy döntöttünk átvisszük egy másik szerelőhöz. Az érdekes az volt hogy ekkor mindenféle külső beavatkozás nélkül "megjavult". Ezek után nem volt probléma egészen egy újjabb csodálatos időjárású napig, amikor is ugy esett, hogy szegényt kerékagyon felül érő vizben voltunk muszály hazahozni. Ekkor ujra már újra csikorgott valamelyik szíj és hazaérve már az alpjárat folyamatosan ugrált akdozott. Így lett ugyebár egyértelmű, hogy a beverődő víz a ludas. De hol és hogyan? közben kiderült, hogy a felrakott szíjak közül egy nagyobb volt, de még ennek cseréje után is visított. Aztán egy rángatáshoz kapcsolódó blog elolvasása után néztük át mi is a gégecsövet és hoppá! Egy szép kis kidörzsölt lyuk tátong rajta, valamint több helyen látszik a kerék nyoma. Az 1998 as évjáratú sx nél már régebben is tapasztaltam, hogy a 7 colos kerék ha már többen ültek hátul beleért a lemezbe (ezeken a fasza utakon - volt olyan szakasz ahol évekig még 50 nél is hullámvasút érzésem volt ). Gondoltam ennek nem elég erős a gyári felfüggesztése, de mióta megvan a másik rájöttem, hogy gyárilag a Punto 1 es hátsó rugózása ilyen. A kabrió esetébenmég egy jó nagy 170 es téli gumi is fel volt rakva mikor vettük és gondolom azelőtt a vonóhorog se dísznek volt rajta, (lakókocsi gondolom),  namármost ha az Sx ből indulok ki még ülni se kell hátul , ha vontat egy ilyesmi súlyú utánfutót  egy jobb döccenőben a gumi simán eléri a gégecsövet. Hosszú távon meg nem tudni miért vizes az üzemanyag. A 97 utáni modelleknél viszont már egy masszívabb műanyag védi a csövet: ugye ugye tanultak a hibából. Megoldás a rugó valamilyen erősítése mondjuk gumibakkokkal, vagy a cseréje,  esetleg kissebb kerék használata. Esetleg használt autónál ha nem is produkál ilyen problémákat , mindenképpen érdemes a jobb hátsó kerék felé vetni egy pillantást , meggyőződni az üzemanyagcső sértetlenségéről.

blogger Bloo | 2011, február 5 - 15:26 | (59192)

Szia Ráckövesi!

Nekem is rángatott és fulladozott! A nűhelyben gépre dobtuk de az semmit nem mutatott...fél évre rá ismét visszamentem hátha van valami és kideült hogy a lamdaszonda! Ha egy kicsit is szarakodik akkor az egész üzemanyag és levegőellátást felborítja (persze csak akkor mikor ő úgy gondolja) Csakis a BOCH-t szabad belerakni (4eres 2 fdehét 1 szűrke 1 fekete), új: 45ezer körül, de bontottan 5ezertől lehet venni...én is az utobbinál kötöttem ki, a cseréje egy 22es kulcsak és két csatlakozó lehúzásával 2perc alatt elvégezhető! Ja és a ruhád úját türd fel mert mélyre kell nyúlni és melyik Punto I nem csillogtatja az olajat:) Sok sikert!

Előzmény: 55510
blogger Ráckövesi | 2010, augusztus 17 - 08:28 | (55510)

 Sziasztok   Idén májusban vettem egy punto II 1.2 8v-t és egy hónapig semmi baja nem volt aztán egy kicsit be pufogott mintha a gyertyáva lett volna valami. Kicseréltem a gyertyákat olyanra mint ami benne volt és kb két napig tünet metes volt. Aztán késöbb leált és alig indult be fordulaton ment alacsony fordulaton fuldoklott és horkolt. Az üzemanyag nyomás kb. 0,6 bár volt ezért ac-t cseréltem benne.Ezzel a probléma megszünt úgy háromszáz Km-er után megint elkezte csinálni de az üzemanyag nyomás most 3,6-d bár.Kérdésem járt e így valaki? Van-e megoldás. A hiba tárolója üres nem ír hibát.