
Hátz nem volt eccerű az álmom,
De a 27.-ei délutánom ide leírkálom;
Aki nem volt ott az csak bánhatja,
Három szép nővel voltam "összezárva";
De kezdem az elejétől a délutánunk,
Ahogy a veszrpémi tacskótól elindultunk,
Aztán a cél előtt kicsit túlhaladtunk,
De azért a koloska völgybe behajtottunk,
És a sütőhely mellé kipakoltunk;
És ekkor jött a délután nagy poénja,
A KAJA OTTHON LETT HAGYVA!!!!!!!;
Illetve csak amit sütni kellett volna,

Eme helyre eszperente nyelven kellen lejegyeznem eme estet mely velem megesett. De nem ezt teszem. Persze menne nekem rendesen, de eszem meg kezem nem ezt tervezte. Ezt befejezve elkzdek egyel lejeebb rendesen levezetve.
Inkább csak mesélek egyett,
Vagy inkább kis verset szerkesztek;
Mert 1 aktív embereke minitalit szervezett,
Éas szerintem a tavalyinál jobbra sikeredett;
A létszám igaz nem volt giga-mega,
De a tavalyinál 1 autóval túl lett szárnyalva;
Üddv mindenkinek!!!
A cím ne tévesszen meg senkit nem én léptem (még) be a a30asok klubbjába hanem kicsi kocsim hétfőn késő este átlépte a 30000ezredik kilométerét és a szervízet csak olajcserén és zöldkártyánál látta. Ja és rosszat nem is tudok ráá mondani így még mindig nem bántam hogy a grandet választottam :-D

Csháá Cshumi Cshááá
Peace and love ;-)
Üdvözletem mindenkinek!!!!!
Háát aki ismer az tudhatja, hogy vagy eszperente nyelven kergetek eme helyre vagy szépen versben rimekbe próbálva szedve. Na de most szakítok evvel. És leírom, azt amiben nekem élményem volt sajna nem sokáig. De kezdjük az elejétől. :-)
Szijasztok!!!!
Úgy láccik ahogy jön a jóidő történnekl kis sztorik amiket megosztok veletek.
Háááát nehezen is, de végre sikerült ide írnom valamit. Először is az tűnhet fel azoknak akik ismernek, hogy vagy eszperente nyelven szoktam vagy versben. Na most ez elmarad. Sajnaez a tali nem váltott ki belőlem semmi olyat, hogy úgymond dalolgassak.
Ami mindegyik SRSZ-ből kimaradt, nem dierkt, hogy kicsi kocsim odafele trartva átlépte a 20000.dik kilométerét :-D és lekopog mindig minden gond nélkül(pedig volt vele már pár szép esemény), szervízben is csak olajcsere miatt vittem. Eddig teljesen megérte a pénzét, akárcsak az elődje a kis Unokám aki mellett most is parkol :-)

Cshááá cshumi csháááá
Peace and love ;-)
MEGLETTT!!!!! :-D
Rendesen megszenvedtem, eme szedett vetett, nem versszerkezettel, mej fejben nem ment teljesen. Fejemben elme megfeneklett ezen, de lehetetlen nem lehet, mert elem belekezdett s ez lett.
Eccer rengeteget, vezetve lementem Szegedre, mert rettenetes fergeteget jeleztek. Mentek emberek rengetegen, s Szeged melett egybe keveredtek, eme helynek ember s kerekes szerkezete, melyen eccere eltekregetek megrendezett helyre, melyen remek kerekes szerkezet mely felvezetett remek zene zengett benne, s szerte emberek lestek rendesen (ezen terv teljesen rendbe ment).
Ez egy rövid versecske, Mert sok rím most nem jut eszembe; De lényeget egybe szedve, Leírom eme helyre, Szegeddre lett a Club invitálva, Egy kisebb autósfesztiválra, Össze is jöttünk páran, Szám szerint 23-an, Leparkolva szépen 1 sorban; Délután volt 1 kis foci, ami után a játékosok alig bírtak járni, mert a forró homokon meg sem lehetett állni, De a Hondásokkal jácottak 1 szépet, És a Hondások szendvedtek egy 2:1-es vereséget; De volt közben sátorverés, Meg rengfetes
Soraimat avval ketzdem,
Ami valójában nem megy nekem;
Mert Én Petőfi nem vagyok,
Verset írni nagyon nem tudok,
Da valamivel megpróbálkozok,
Valami vers amit akargatok,
remélem elég jó rímeket farigcsálok,
És mi miatt írkálgatok?
Az, hogy a puntoclubra 1 éve feljárok!
Ma lett 1 éve, hogy ide regiztem magam,
És rengeteg elménnyel lettem gazdagabb;
Rengeteg emberrel cseveghettem,
Rengeteg kerekes szerekzettel tekeregehettem,
de eszperente nyelven nem lehet,
de ez beteg elme elfelejtette;
De visszatérve versemhez,
Meg sok jófej emberhez;
Eccer levlelem lett, :-) melyben egy ember kedvesen megkeresett engem, szekeremmel egy rendezett fergetegen jelenjek mef. Ebbe bele mentem, kedvel szeretettel :-D S lett 1 emberke mely egyenmegye embere s menne velem fergetegre, ez remekebb kedvet teremtett nekem. Fergeteg reggele lett, telefenem megcsergett egy emberke jelzte megyek szekremmel meg kedvesemmel?
Egy megye csepp fergete melyre rengetegen nem de elegen jelentkezve :-D , de kevesebben megjelenve ( ez nem fer) :-( (megjegyezve embereket melyek nem jelentek meg :-O meg melyek kevesen megjelenve ;-) lettek.
Egy esztendeje vettem kezembe szerkezetem s ezt jelezte

eltlet egy esztendeje s mentme vele rengeteget

de lettek vele kellemes fergetegek meg egyekeb melyeket nem jellemeztek kedvesen de kessel elrendeztem. Szerektzetemmel lelekelm lebeg s el nem engedem mert szeretem :-D
Lett eccer emberek szervezkedtek rettenetes fergeten, de nem lett fergeteges :-) de lettek emberek melyek szerkezetekkel jelentek meg. Lett egy meleg emberke melynek nem lett melege :-D de rengetek szerekezet meg embere elmentek egy helyre meg rengetegre melyne nevettek rendetlenkedtek de ebben ez remek s nevetetttek rengeteget de eszmecsere rendesen belekevederedett de ennek ez lett fejlete.
Nektek lett ez tervezve melyen nekem keretem engedett megtettem. ;-)

Hát tegnap este 2006.10.18. este átléptem kicsi kocsimmal a 10000.ik kilométert. 5 hónap alatt még csak ennyit sikerült bele tenni.



19 perc 57 másodperc
26 perc 57 másodperc
2 óra 7 perc
2 óra 8 perc
4 óra 34 perc
5 óra 39 perc
8 óra 48 perc
9 óra 10 perc
1 nap 13 perc
1 nap 19 perc